Kiállításaink témái a következők voltak:
2001 Néprajzi kiállítás
2002 Bodajki mesterségek bemutatása
2003 Egyház történeti kiállítás
2004 Spányi Béla és Peske Géza alkotásairól készült reprodukciók kiállítása
2005 Katona Zsolt Bodajkon született amatőr festő alkotásainak bemutatása
2005. tavaszától a szakkör Bodajki Helytörténeti Egyesület néven folytatja munkáját. Feladatainkat a fent említettek mellett kibővítettük két európai hírű festőnk (Peske Géza és Spányi Béla) emléktábláinak koszorúzásával, ill. Bodajkon örök nyugalomra helyezett Peske Géza és lánya Peske Aranka sírjának gondozásával.
Jelenleg húsznál több tagja van az egyesületnek (a tiszteletbeli tagokkal együtt).
Tagjaink között húsztól nyolcvanöt évesig minden korosztály képviselteti magát, foglalkozásuk szerint többek között népi fafaragó, kovácsmester, történelem és földrajz-szakos pedagógusok, fotós, nyomdász, könyvtáros és lelkes lokálpatrióták is találhatók az egyesületben.
Kapcsolatot tartunk fent a Fejér Megyei Honismereti Egyesülettel, a Fejér Megyei Levéltárral a Fejér Megyei Püspökség Levéltárával, és többek között a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárral.